Az eddigi bejegyzéseimben elsősorban olyan témákról írtam, amelyek elgondolkodtathatják az embereket a körülöttünk zajló, mégis a többség által többnyire ignorált dolgokról. Sok olyan történetet írtam le, amelyek inkább az itteni élet és emberek árnyoldalát mutatták be, viszont ezúttal egy egészen más történettel készültem, Kedves Olvasóm... Ezzel a bejegyzésemmel inkább motiválni szeretnék mindenkit, illetve bemutatni egy lélegzetelállító világot, amiért tényleg érdemes kirobbanni a szürke hétköznapjainkból, a megszokott komfortzónánkból.
Sokan vannak, akik csak legyintenek az ehhez hasonlatos beszámolókra, mert úgy gondolják ez számukra elérhetetlen és csupán a tehetős emberek privilégiuma ellátogatni eszméletlen helyekre. Nos, első körben el kell, hogy mondjam rám ez a sztereotípia abszolút nem érvényes, mert minden vagyok, csak tehetős nem.:) Otthon magántanárként dolgoztam az egyetemi tanulmányaim mellett, ráadásul még egy kellemes diákhitel tartozással a fejem felett. De most mégis itt vagyok és életem talán egyik legizgalmasabb élményét fogom elmesélni, mert a Fülöp-szigetek nem csak a Pokolnak ad otthont, hanem egyazon időben magának a Paradicsomnak is…
Miután újra elkezdtem online tanítani sikerült annyit megspórolnom, hogy elutazhassam egy hétvégére nyaralni Vikivel. Először Negrosra terveztük utunkat pár ismerősünkkel, de végül közös megegyezéssel Oslob mellett tettük le a voksunkat. De miről is híres ez a cebui város? Mindamellett, hogy ez egy gyönyörű tengerparti település, régi spanyol épületekkel és a közelében található hatalmas édenkerti vízeséssel, ráadásul még az itteni vizek leghatalmasabb lakójának, a cetcápáknak is az otthona. De ne siessünk ennyire előre...
Tehát szombat délután érkeztünk meg Oslob városába, ahol egy nagyon hangulatos helyen szálltunk meg. A házak bambuszból készültek, amelyek egy trópusi kertet öleltek át. A szobák légkondicionáltak voltak, saját fürdőszobával és mindössze 500P (2500Ft) volt egy éjszaka/fő. Nem rossz, igaz? :) Aznap viszonylag korán feküdtünk le, mert másnap korán kellett kelnünk, hogy reggelizés után életünk legnagyobb kalandjában vehessünk részt.
A cetcápák rémisztő nevük ellenére az egyik legbékésebb állatok a világon. Kizárólag planktonokkal és kisebb rákokkal táplálkoznak, amelyet hatalmas, fogatlan szájukban szűrnek át. Olyannyira szelídek, hogy minden hajnalban kiúsznak a parthoz közel, ahol a helyi lakosok etetik őket és egyáltalán nem zavarja őket, hogy közben a rajongó emberek körülöttük úszkálnak. Mi is e rajongó embercsoport tagjai voltunk Vikivel, alig vártuk, hogy az eligazítás és a szabályok (4 méternél közelebb nem lehet úszni, nincs vaku, megérinteni sem szabad őket és maximum 30 percet tölthetünk velük a vízben) ismertetése után elmerülhessünk a tengerben a szelíd óriásokkal. Nagyon izgultunk és szégyen nem szégyen, de azért féltünk is egy kicsit.
Persze tudtuk, hogy semmilyen veszély nem fenyeget minket mellettük, de azért mégis csak 9-10 méteres lényekről van szó egy olyan környezetben, amiben mi igencsak kiszolgáltatottak vagyunk uszony és kopoltyú híján. De mi alapból bátor lányok vagyunk és elég hamar belecsobbantunk a vízbe, ahol körülöttünk már három-négy példány falatozott jóízűen. Felvettük az úszószemüveget és bekukkantottunk a víz alá. Nagyon nehéz leírni mindazt, amit átéltem, de igyekszem minél hűebben visszaadni az élményt azok számára, akik talán sosem fogják átélni ezt (habár bízom benne, hogy minél többen lesznek, akik igen :) ).
A víz kristálytiszta volt, zafírkék és kellemesen langyos. Az órási halak alig pár méterrel úszkáltak mellettünk/felettünk/alattunk, némelyikük már hozzánk is ért, ahogy elúsztak mellettünk egy másik csónak irányába. Hatalmas testük gyönyörű pettyes mintában pompázott, csupa erő és izom volt az egész lényük. Fejük bájos volt és erősen emlékeztetett minket az Így neveld a sárkányod c. meséből Fogatlanra, főleg amikor nagyra tátották a szájukat. Szemük aprócska, az oldalukon, mint egy kaméleonnak. Ha szemben úsztunk velük, akkor nem is láttak minket szerintem. :) Az érzés, ami bennem volt akkor az egyszerre volt az a bizonyos gyermekkori rácsodálkozás az újra, az izgatottság és a mélységes tisztelet, szeretet irántuk. Amikor már mellettük/mögöttük úsztam egy pillanatra sem éreztem félelmet, csak biztonságot (ez szerintem a képeken is látszik! :) ). Fél órát tölthettünk el velük, de mintha csak pár perc lett volna az egész élmény. Azt éreztem, hogy nem elég, még..még…még többet szeretnék velük lenni, de sajnos nem lehetett. De már akkor és ott eldöntöttem, hogy ez volt az első, de nem az utolsó, amikor az új barátaimmal együtt úszhattam.
Ezután Hanz, a helyi kísérőnk elvitt minket a Tumalog vízeséshez, amihez gyönyörű növényzettel szegélyezett út vezetett. A gigantikus ősfák és bambuszok közül emelkedett ki a hatalmas lezúduló víztömeg, aminek az alján egy kellemesen hűvös türkiz színben pompázó sekélyes tavacska terült el. A kötelező pózolást követően hamar a vízben találtuk magunkat. Jómagam kiválasztottam a legerősebb vízsugarat, ami alá letelepedve élveztem a természet nyújtotta masszázs jótékony hatásait. :)
Behunytam a szemem és csak élveztem a vizet. Annyira tiszta és megnyugtató érzés volt ott ülni, teljesen kizártam a világot, és a hézköznapi gondokat. Amikor újra kinyitottam a szemem a sziklák körül a milliónyi zöld növényt láttam, majd elkezdtem lebegni a vízen, szemben velem a vízesés és átéltem a tökéletes nyugalmat. Ha létezik valahol a világban Paradicsom, akkor azt hiszem, pont ilyen lehet, mert az ember ennél többre nem is vágyhat, minthogy egy ilyen szépségben, biztonságban és tisztaságban merülhessen el, mint a Tumalog vízesés.
Ennyi élmény után már csak pihenni volt kedvünk Vikivel és visszanézni azt a sok-sok képet, amiket aznap készítettünk. Annyira hihetetlen volt visszanézni a őket, hogy jééé, ez tényleg én vagyok és ez tényleg velem történt meg! Hála hála hála az életemért… és büszkeség, mert akkor és ott még az év elején volt bátorságom magam mögött hagyni a megszokott életemet és kiutaztam ide a Fülöp-szigetekre.
A rákövetkező napon egy nagyon régi álmom teljesült, mert egy igazi trópusi lakatlan szigetre hajóztunk el, nevezetesen Sumilonra. Ez az aprócska hely körülbelül tíz perces hajókázásra van Oslobtól korallokkal és milliónyi színes hallal övezve. Itt horgászni/halászni tilos, pont ezért maradt érintetlen ez a víz alatti mesés világ. Mielőtt partot értünk volna fél órát könnyű búvárkodhattunk. Nagyon elvárásaink nem voltak a látvánnyal kapcsolatban, mert korábban már jártunk búvárhelyen máshol és nem igazán az fogadott minket akkor, amire számítottunk. De most kellemesen csalódtunk, mert ami ott várt minket az olyan volt, mint a természetfilmekben!
Azúrkék vízben játszik a napsugár, mindenfele hatalmas korallok, tengeri rózsák, körülöttük pedig halak százai, színesek, mókásak, különlegesek. Az én személyes kedvencem a papagájhal volt, amiből volt egy csomó! Nagyon helyesek voltak, tényleg úgy néztek ki, mint a papagájok, az uszonyaik pont olyanok voltak, mintha szárnyaik lettek volna és úgy is használták őket. Csőrszerű szájukkal a korallokon és kisebb sziklákon található növényzetet legelték, amit hallani is lehetett a víz alatt. Annyira vicces volt hallani, ahogy rágcsálnak, el is nevettem magam, ami nem túl előnyös dolog a felszín alatt. :) A parthoz közelebb láttunk bohóchalakat is, hatalmas vitorláshalakat, meg hosszú orrú vékony halakat, amiknek nem tudom mi a neve, de elsőre azt hittem újfejt tengeri kígyókhoz van szerencsém. Ahogy beljebb úsztunk a korallzátonynál szemben találtuk magunkat egy hatalmas víz alatti szakadékkal. Csak a széléig merészkedtünk, onnan figyeltük a mélyben lakozó lényeket. Míg a felszínhez közel inkább kisebb halak voltak, ott már sokkal hatalmasabb, akár egy méteres halak is garázdálkodtak. Ahogy ott lebegtem a mélység fölött rádöbbentem arra, hogy eddig mennyire beszűkülten láttam a világot és a vágyaim is csak a víz felszín fölötti élményekre korlátozódtak, pedig a víz alatt pont annyi, vagy meg merem kockáztatni, még több élmény és látvány vár, mint a földön. Újabb fogadalmat tettem: meg kell tanulnom a mélyvízi búvárkodást és el kell látogatnom még több, különleges tengeri birodalomba az életem során.
Fél óra bámészkodás után a hajó letett minket a parton, majd elúszott, hogy három-négy órát élvezhessük a képeslapokról ismert mesebeli szigetet. Hófehér púderhomok, kristálytiszta türkiz, világos és sötétkék víz. Annyit álmodoztam életemben, hogy egyszer majd én is fürödhetek olyan vizekben, mint amiket a bounty reklámokban láttam. És most ott voltam. Én! Éreztem a bőrömön, a hajamon, az arcomon, mindenhol! A nap ragyogott és nem tudtam mást csinálni csak élvezni és mosolyogni. Kísérőnk elmondta, ha van kedvünk még búvárkodhatunk, mert nagyon közel van hozzánk egy másik korallzátony. Nem kellett kétszer mondani, máris a vízben voltunk. Itt még több hal várt ránk, gyönyörűek voltak, olyanokat is láttam, amiket még soha azelőtt! Megelevenedtek előttünk a National Geographic filmkockái. Viszont volt egy pillanat, amikor megállt egy pillanatra a szívverésem. Kicsit távolabb úsztam Vikitől, amikor tőlem három-négy méterre láttam valamit, ami egyáltalán nem töltött el boldogsággal. Egy hatalmas lény tekeredett egy korall mögött és én biztos voltam benne, hogy ez az utolsó dolog a világon, amit én látni fogok. Mozdulni sem mertem, csak mozdulatlanul figyeltem a valamit, hogy mit fog csinálni, vagy egyáltalán azt, hogy rájöjjek mi az. Amikor már az 5. percben sem csinált mást, csak tekeredett elgondolkodtam, hogy valami itt nagyon nincs rendjén. Összeszedtem minden bátorságomat és kicsit közelebb úsztam. Nos, a tengeri szörny nem volt más, mint egy sárgás szikla, amin végigfutott a napsugár, ez a látvány csinált belőlem bolondot kemény öt percre. Elmondhatatlan mennyire megkönnyebbültem, hogy nem lettem haleledel…
Mire visszaértünk a partra már pirosra sült a hátunk és a fenekünk, hiszen vagy két órát töltöttünk búvárkodással megint és a naptej közben bizony feladta a szolgálatot a trópusi nappal szemben. Amikor Hanz elmondta, hogy bizony a fél-1 óra helyett, több mint két órát töltöttünk a vízben el sem hittük, mert annyira gyorsan pörgött az idő a tengeri élőlények társaságában.
A megélt és most leírt élményeim után csak azt szeretném kívánni, hogy minél több embernek legyen lehetősége és bátorsága is élni azzal a lehetőséggel, hogy utazzon és lásson világot. Ha nem is éppen ide, de bárhová, ahová elutazhat munkával, önkéntességgel, iskolai/egyetemi utakkal, bárhogy! Mert a világ hatalmas, izgalmas tele mesésebbnél mesésebb helyekkel, ahol a természet kárpótol minket azokért a szomorúságokért és bosszúságokért, amiket mi magunk, emberek okozunk magunknak és egymásnak.
És a végére az én bakancslistám, amiből már pár dolog teljesült és ami hónapról-hónapra bővül újabb beteljesülésre váró álmokkal:
1. Delfinekkel úszni
2.Megérinteni a Szabadság-szobrot
3.Egy felhőkarcoló tetején bulizni
4. Gecko tetoválás
5 Saját könyv kiadása
6. Úszni cetcápákkal (pipa)
7. Szikláról vízbe ugrálás
8. Disneyland
9. 5 nyelven beszélni
10. Ellátogatni Ausztráliába
11. Elmenni egy igazi bálba
12. Shoppingolni a Diorban Párizsban
13. Sárkányrepülés
14.Rengeteg pozitív üzenetes lufit elengedni.
15. Látni kis teknősöket kikelni
16. Fullmoon pary Thaiföldön
17. Megtanulni motorozni
18. Egy gyönyörű sportkocsival szerpentineken vezetni
19.Látni egy igazi dzsungelt majmokkal és papagájokkal
20. Tibetben találkozni a Lámával
21. Ejtőernyőzni valami nagyon különleges helyen
22. Új-Zélandon hőlégballonozni
23. Sinulog
24. Rioban karneválozni
25. Fürödni vízesésben (pipa)
26. Tevegelni sivatagban
27. Eltölteni egy éjszakát egy óázisban
28. Látni az északi fényeket
29. Mexikóban enni burrítót
30. Egy napon egy lélegzetelállító helyen a természetben esküdni a családom és a barátaim társaságában
31. Elmenni Bhutánba a világ legboldogabb embereit meglátogatni
32. Eltölteni egy éjszakát egy iglóban
33. Tengeralattjárózni (amiből ki is látok)
34. Látni a Földet az űrből
... folytatás következik :)
És neked mi szerepelne a bakancslistádon? :)