Eljött a nagy pillanat, amikor végre valahára eljutottunk a fő projektünkig. A Cebu+ székhelye a Cebu City Health Department-ben található, ami a város egészség megőrző központja. Három iroda tartozik az alapítványhoz. Van a fő iroda, ahol a főnökség tanyázik, a külső irodába fogadják a drogos pácienseket, a lenti irodába pedig a HIV tesztre érkezőket fogadják és adminisztrálják.

Az első héten eligazításunk volt, kisebb tréningünk, illetve a fontosabb embereknek mutattak be minket. Az első tréningünkön magával a HIV és AIDS témájával ismerkedtünk meg. A prezentáció keretében a következő pontokat tanultuk meg.

     1. A HIV vírus csak emberi lényben marad életben. Szabad levegőn pár másodperc alatt elpusztul a vírus. (ezért voltak marhaságok azok a rémhírek anno, hogy a mozikban fertőzött tűket rejtettek az ülésekbe :D )

     2. HIV pozitívnak titulálunk egy embert, ha a vírus sikeresen behatolt a szervezetébe. (Három hónapig ki sem lehet mutatni a vírus jelenlétét, mivel az antitestek, amiket a tesztben mérnek, kb. három hónap alatt termelődnek.) A HIV pozitív állapotnak sem jelei, sem tünetei nincsenek, ezért elengedhetetlen a teszt.

     3. AIDS állapotról beszélünk, amikor már a HIV pozitív ember immunrendszerét majdnem teljesen leépítette a vírus, így teret enged más betegségeknek, hogy megfertőzzék a személyt (pl. TBC). Tehát sosem a HIV vírus öli meg az embereket, hanem a legyengített immunrendszert megtámadó más vírusok.

     4.Három úton fertőződhet meg valaki:

      a. Védekezés nélküli behatolás útján (férfi-nő, férfi-férfi)

      b. Intravénás drogok használata során a tű megosztása

      c. A HIV fertőzött anya átadhatja a vírust a terhesség, a szülés és a szoptatás alatt. (van mód arra, és egy csomó példa is, hogy fertőzött anyának egészséges gyermeke szülessen. Ehhez a 4. hónapban egy hónapos gyógyszeres kezelésen kell átesnie az anyának, nem szabad természetes úton szülnie, illetve anyatejet sem kaphat a kicsi)

     5. Négy emberi testnedv útján fertőz a vírus:

      a. vér

      b. sperma

      c. hüvelyváladék

      d. anyatej

     5. Öt útja van annak, hogy elkerüljük/megelőzzük a fertőzést (eléggé vallásos országról van szó, így az első két pontnak mindig szerepelnie kell, amikor az embereket világosítjuk fel a témában:D )

      a. Önmegtartóztatás

      b. Hűségesség egy partnerhez

      c. Megfelelő óvszerhasználat minden egyes behatolásnál

      d. Ne használjunk drogokat, ne osszuk meg a tűt

      e. Oktatás a témában és korai felismerés (teszt)

Mindezek mellett sok más dolgot is tanultunk a témával kapcsolatban, amibe most itt a blogon belül nem mennék bele, de a fentebb felsoroltak a legfontosabb alapinformációk, amit széles körben ismerni kell a vírusról.

A prezentációt követően szituációs játékban vettünk részt, amiben el kellett játszanunk, hogy egy nagyobb buli után csináltatunk tesztet és várunk az eredményre. Csendben kellett ülnünk és beleképzelnünk magunkat azoknak a helyébe, akik esélyesek arra, hogy elkapják a betegséget. Nem volt jó érzés, nagyon nem. Aztán a következő részben kezünkbe kaptuk az eredményeket, ketten közülünk fertőzöttek voltak a szimulációs játékban, hárman egészségesek maradtunk. Annak ellenére, hogy ez csak egy játék volt tényleg felkavaró volt az érzés, amit kiváltott belőlünk. Rengeteg kérdés merült fel. Mit csinálnánk ha a barátunk egyik percről a másikra beteggé válna? Megváltozna-e a kapcsolat? Hogyan segítenél? Egyáltalán tudnál-e segíteni? Akik pedig a fertőzött státuszt kapták még több kérdéssel szembesültek. Mi lesz ezután? Élhetek-e teljes életet? Hogyan mondom el a családomnak? Hogyan mondom el a barátaimnak? Egyáltalán el akarom-e mondani?

Az utolsó kérdés a legfontosabb, mivel a státuszát nem kötelező senkinek sem megosztani az emberekkel. Egyedül ő tudja és a konzulense, aki támogatja a betegség során.

A feladatot követően még beszélgettek velünk Irish és az ő munkatársa, hogyan éreztük magunkat a feladat során, mik voltak a benyomások, majd megkérdezték, készen állunk-e arra, hogy találkozzunk egy HIV pozitív emberrel. Mondtuk, persze, nagyon szívesen meghallgatnánk a történetét az illetőnek. Mondták, hogy még várnunk kell egy kicsit, mindjárt be fogják hívni. Körülbelül öt perc telhetett el, amikor egyszer csak Irish munkatársa leült arra a székre, amit a vendégünknek jelöltek ki. Tehát mindvégig velünk volt egy HIV pozitív ember és mi erről nem tudtunk. (És pont ez a lényege a dolognak, hogy nem lehet tudni ki a beteg, ki nem, mert nincsenek látható jelei. Ugyanúgy tudnak élni, mint bárki más, ha folyamatosan szedik a gyógyszereket és elővigyázatosak.) A kisebb megdöbbenésünket követően belekezdett a meséjébe, hogyan is jutott el 30 éves korára idáig(emlékezetből igyekszem felidézni az ő szavait):

Mindig is szerettem független lenni, a szüleimet is folyton arra próbáltam rávenni, hogy hadd csináljam azt, amit én akarok. A gimnázium után különköltöztem, tanultam meg dolgoztam meg persze rengeteget buliztam. Volt minden, ami csak a bulizáshoz kellett, nem érdekelt, hogy éppen kivel fekszem le: nővel, férfivel vagy éppen csoportban. Azt sem titkolom, hogy pénzért is csináltam. Mindaddig műveltem ezt az életvitelt, amíg egy napon iszonyatosan lebetegedtem. Nagyon erős influenzám volt, nagyon gyenge voltam. Egyszerűen nem bírtam kigyógyulni ebből a nyavalyából. Ekkor gondolkoztam el. Akkor már több barátom került ilyen helyzetbe és haltak meg igen gyorsan. Ismertem a HIV vírust és egyre jobban erősödött bennem a gyanú, hogy én is elkaptam, hiszen erre minden esélyem meg volt. A nagynéném nővér volt, ő is sejtette, hogy ez lehet a bajom, de nem szólt semmit. Elmentem tesztre, de amíg vártam kétségem sem volt afelől, hogy mi lesz az eredmény, így amikor azt kézhez kaptam egyáltalán nem ért váratlanul, hogy én is pozitív vagyok. Amikor a családom ezt megtudta elfordultak tőlem, kidobtak otthonról, látni sem akartak. Szégyenfoltja voltam a családnak és persze a betegségtől is tartottak, mert nem értették, hogy mi ez, hogyan működik, de igazából nem is igazán érdekelte őket. Egyedül anyukám volt az, aki kitartott mellettem, aki a mai napig is tartja velem a kapcsolatot, de más nem. Sokan a barátaim közül először látszólag jól fogadták a dolgot, de idővel igyekeztek szépen lassan leépíteni a kapcsolatunkat, éppen csak köszönő viszonyban maradtak velem, vagy néha már annyiban sem, egyszerűen csak nem akartak felismerni az utcán. A gyógyszerek hatására ma már sokkalta jobban vagyok, nagyjából vissza tudott állni az immunrendszerem, de ezt nagyon meg kellett szenvedni. Egyes gyógyszerektől olyan érzése van az embernek, mintha belülről égne el, másoktól pedig nem tud aludni, hallucinációi vannak. Ez az én történetem, vállalom az életemért a felelősséget.

Sokan dolgoznak a Cebu+-nál hasonlóan HIV pozitív emberek, meg persze azok is, akik negatívak a vírusra. Nem mindenki osztja meg, nem is tudom mindenkiről, hogy az-e. De az igazság az, hogy már nem is érdekel. Régebben, amíg nem ismertem a körülményeket, illetve hogyan is működik ez a betegség, rettegtem tőlük, még az út előtt is kicsit viszolyogtam a témától, nem szívesen osztottam meg senkivel sem, hogy mivel is fogok foglalkozni a projektem során. Ma már egészen máshogy látom a helyzetet, most már kifejezetten büszke vagyok arra, hogy ennek a programnak a részese lehetek, hogy segíthetek az itteni embereknek megismerni, vagy éppen felismerni a kórt.

Másnap szexuális orientáción vettünk részt, ami enyhén szólva engem egy kicsikét összezavart. Eddig úgy gondolkodtam, hogy vannak a heterók, bik és melegek, na meg a transzfesztiták és transzexuálisak, de mélyebben nem nagyon foglalkoztam a témával, mert nem igazán érdekelt. Itt, mivel az egyik legveszélyeztetettebb réteg a melegeké a betegség szempontjából, muszáj volt kicsit jobban megértenem és megismernem ezt a világot is. (ráadásul a munkatársaim 90%-a meleg, így meg pláne elkerülhetetlen).

Bevallom őszintén, amikor megjelent az illető, aki tartotta az eligazítást egy kisebb sokkot kaptam. Tudom, hogy nem egy felnőtt és érett dolog, de nem bírtam visszafogni a nevetést (persze mélyen a telefonomba zuhantam, mintha onnan érne az inger). Az illető női ruhában volt, szakállat viselt, hatalmas fekete keretes szemüveget. Egyszerűen annyira komikusan picassói volt a látvány, hogy tényleg nem bírtam magammal. Szerencsére a beszélgetésre ez elmúlt és végre el tudtam vonatkoztatni a külsejétől és csak magára az emberre figyelni. Ő egy iszonyatosan nyitott és intelligens ember volt, aki magáról annyit mondott el, illetve a külsejéről, hogy ő belül magát egyszerre érzi nőnek is meg férfinak is, ezért ez a kettőség a külsejében is. De ne szaladjunk ennyire előre. Három részre osztotta az emberi identitást. Az egyik része az identitásnak az, amilyennek mi belülről érezzük magunkat (nőnek, férfinak, mindkettőnek vagy akár egyiknek sem!), a másik része az identitásnak az, amilyennek a világnak a külsőnket mutatjuk (férfinak női ruha, nőnek női ruha, férfinak férfi ruhanőnek férfi ruha, egyszerre mindkettő stb. szakáll, női frizura stb) illetve a harmadik, hogy ki felé vonzódunk (férfi, nő, mindkettő, egyik sem). Nos ennek a háromnak rengeteg fajta változata lehet egy emberben, ezért vagyunk sokszínűek, de a legfontosabb az, hogy mi magunk felismerjük ezt és olyannak vállaljuk magunkat, amilyenek vagyunk. Európai szemmel ez azért elég bizarrul hangzott, főleg mert emlékeim szerint nem gyakran találkozni ennyiféle emberrel otthon, hacsak nem direktből keresi az ember lánya ezeket a társaságokat. Itt valóban rengeteg féle ember van, akik nyíltan vállalják magukat az utcán, munkahelyen, bárhol. Otthon a mi kis konzervatív országunkban ez a fajta utcai megjelenés elfogadhatatlan lenne, egyből nevetség tárgyává válna az illető. De itt kultúrája van a melegségnek, főleg Cebuban, mert itt kirívóan magas számban élnek.

Sokat gondolkodtam a témán, illetve azon, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlem. Egyik oldalról tényleg fontosnak tartom a liberális értékeket, illetve tényleg rendkívül különlegesnek és jó embernek tartom azokat, akiket itt megismertem. Már első pillanatra közel éreztem magamhoz őket. De ott van egy másik érzés bennem, hogy ez lehet,hogy túl sok. Feltűnően sokan vannak itt a melegek, cifrán, feltűnően és nem biztos, hogy jó, ha ezt a felnövekvő generációk átveszik. Nekem nagyon furcsa, hogy hogyan alakulhatott így itt ez a dolog. Kultúra, genetika, vagy hormonok az ételekben és vízben? De sokan vannak itt olyanok is, akik például azért váltak biszexuálissá vagy meleggé, mert már egészen gyerekkoruk óta zaklatták őket szexuálisan a férfiak. Kialakult bennük a norma. Az egyik ismerősöm azt mesélte, hogy őt a nagybátyja zaklatta, amikor kicsi volt.

A másik srác meg azt mesélte, hogy 15 éves volt, amikor az első pasija megjelent az életében. A pasija egy 50+-os holland férfi volt, akinek rengeteg pénze volt. A srácnak nem volt, és mivel vitte utazgatni a férfi, fizette az iskoláját vele maradt. Akkor váltak szét útjaik, amikor a pasi el akarta magával vinni, de a srác szülei ezt nem engedték. Amikor a meglepetést látta az arcomon a srác, csak mosolygott, hogy ez itt abszolút a normális és arra, hogy ez pedofília csak annyit mondott, hogy itt csak akkor számít annak, ha lányokkal csinálják ezt.

Apropó lányok, az egyik csaj, aki szintén velünk dolgozik az irodában korábban prostituált volt, az első kuncsaftja 9 évesen volt… és szinte csak külföldi idősebb férfiak látogatták. Ma már szerencsére kikerült ebből a világból, férje van és boldog. Rengeteg szexturista van a városban, gusztustalan, ahogy ezek a vénülő ragadozók boldogan és minden korlát nélkül mászkálnak mindenfele. Pénzük van, tehát azt csinálnak, amit csak akarnak. Ezek tények, ez a valóság, a saját szememmel látom minden egyes nap!

De nézzük csak a munkaköröket, amiket önkéntesként az első félév alatt csinálnunk kell:

A projektünk alatt négy különböző munkakört látunk el felváltva havi felváltásban. Az egyikben az esti-éjszakai műszakban, este hattól hajnali háromig járjuk a szolgálati autóval a város azon részeit, ahol a legtöbb fiatalt el tudjuk érni. Az autóban egy nővér is van, aki a HIV antitest teszthez a vérvételt el tudja végezni. Az önkéntesi feladatkörbe beletartozik a fiatalok megkeresése, megszólítása a vírusról és betegségről való teljes körű tájékoztatás, illetve meggyőzni őket arról, hogy végezzék el az ingyenes tesztet. (az első hónapot ebben a munkakörben töltöm )

Ezen kívül az összes többi munkatevékenység nappal, reggel 9-től este 6-ig tart. Összesen három iroda van. Az  egyik a központi, ahol a pénzügyekkel kapcsolatos adminisztrációkat kell ellátni, illetve a facebookot és weboldalt kell kezelni. A másodikban az intravénás drogosokat kell fogadni, adminisztrálni az aktuális adataikat, illetve, steril tűkre cserélni a régieket. A harmadikban online társkeresési oldalakon kell tájékoztatni és megkeresni a potenciálisan veszélyeztetett réteget, emellett a tesztet csináltatókat kell bejegyezni és elkísérni a laborba.

A következő bejegyzésben pedig elkezdem mesélni mi mindent látunk az éjszakában, milyen a munka a terepen. :)