Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Fülöp-szigetek

Egy 12 hónapos EVS programban fogok részt venni a Fülöp-szigeteken, Cebuban a Cebu+ AIDS megelőző szervezetnél, mint önkéntes. Az itteni élményeket, tapasztalatokat, érzéseket fogom megosztani ezen a blogon.

Friss topikok

Címkék

Naptár

szeptember 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

2014.06.28. 17:43 Dessa

IIrány Cebu city - Gyermeketetési projekt, pár nap a szeretet földjén! :)

Eljött a várva várt nap, amikor megkezdődött az egy hetes projekt, amiben szegény gyerekeknek főzünk és egy kis időt töltünk a társaságukban, hogy jó példát mutassunk nekik. Az út Lapu Lapu város melletti faluból elég hosszúnak bizonyult Cebu city belvárosáig. Rengetegszer kellett átszállni, és zsúfoltabbnál zsúfoltabb járműveken utazni. Némelyikben rámtört a klausztrofóbia. Nem volt kellemes érzés, de a város látványa megnyugtatott. Sokkal letisztultabb és rendezettebb volt, mint Manila. Itt is megnéztek minket az emberek, de már kevésbé pofátlanul, mint a többi helyen. Itt már időnként fel-felbukkantak fehér emberek is. Amúgy ez nagyon érdekes, mert akárhánnyal találkoztunk itt alig pillantottak ránk, sőt egyenesen az volt az érzésünk Vikivel, hogy kerülik a tekintetünket. Nem tudom miért van ez, de azt hiszem lesz egy évem arra, hogy ezt kiderítsem. Lehet, hogy kiábrándultak már a többi fehér emberből, vagy magukat szégyellik, vagy talán azért nem teszik, mert ők maguk is utálják, ha megbámulják őket? Ha lesz lehetőségem, ezt mindenképpen ki fogom deríteni.

A ház, ahol elszállásoltak minket az kicsit olyan mint egy kollégium. Az alsó szinten van a konyha, fürdőszoba (itt már van zuhanycsap! de ülőke a wc-n nincs:D) és a nappali. A fenti emeleten két szoba van. Az egyikben mi vagyunk, a másikban a tulajdonos és egy csomó más ember. Rajtunk kívül az itteni egy hetes periódusban van még a csapatban egy tájföldi lány (örök vidám, kis parti figura, nagyon csípem), egy japán (abszolút megtestesíti a bennem a japánokról kialakult képet, pont olyan kis elvarázsolt, jólelkű mint a reklámokban) és egy kicsit idősebb indonéz nő. Mi nyolcan, plusz az itteni vezetőnk Stephen fog ellátogatni a gyerekekhez egy héten keresztül.

Miután megérkeztünk nem sokkal elmentünk a bevásárlóközpontba. Kívülről nem igazán tűnt nagynak, de a későbbiekben kiderül, hogy a fondorlatos kialakításnak köszönhetően elég nagyocska ez a hely. Először igazolványképet mentünk el csináltatni Vikivel, mert szükség volt a vízumhoz. Mivel Vikin csőtop volt a fotós felajánlotta, hogy majd odaretusál neki valami más ruhát. Viki beleegyezett, de azért előtte gyorsan lefixálta melyik ”ruha” legyen rajta. Én ilyennel korábban nem is találkoztam, hogy ruhákat retusálnak az emberre. Mennyire jó ötlet! Bármiben odaállíthatsz a végeredmény minden esetben egy elegáns kép.

Nos a végeredmény megdöbbentő volt. Amire nem számítottam, hogy nekem is odaszerkesztette az egyenruhát a kedves fiatalember. Kicsit a hajamból is lecsippentett itt-ott úgy néztem ki mint valami Jehova tanúja. Persze Viki sem úszta meg a művészi szabadságból adódó változásokat. Neki is kevesebb lett egy kicsit a haja, ráadásul szőkéből vörös lett! Alig bírtam abbahagyni a röhögést. Szerintem ha megérkezik Manillába a csomag hasonló reakciókat fog kiváltani az ottaniakból. :D

unnamed.jpg

Ázsiai sikkes elegancia...

A fotós incidenst követően Vikivel elmentünk nézni pár női kencét. Egy Douglas és Dm közötti boltba tévedtünk. De az árak egészen másak voltak. Vettem egy flakon argán olajos hajpakolást, hajfestéket, arcradírt, kompakt púdert, ami összesen kb. 2000 Ft értékű pezó volt. Elmondhatatlanul jó érzés volt végre ilyen kencéket birtokolni, újra nőnek éreztem magam.

A kencék után még elugrottunk egy supermarketbe, utána siettünk vissza a találkahelyre, ahol a többiek vártak minket. Csak a bökkenő az volt, hogy sajnos már nem találtunk vissza. Megkérdeztünk egy biztonságiőrt, hogy ugyan hány kijárata van ennek a kolosszális épületnek. Nevetve közölte, hogy hat. Na király, gondoltuk akkor ennyi volt, itt maradunk örökre. (mondjuk nem bántam volna, tökéletes hőmérséklet, szuper kajáldák, üzletek és természetesen megfelelő sebességű wifi J) Szerencsére a Vikinek eszébe jutott, hogy lőjünk be egy korábbi helyet, ahol jártunk már és ahhoz igazítsuk az utunkat. Mondtuk is a biztonsági őrnek, hogy korábban a postánál voltunk, hogy oda magyarázza el az útat. Az emberünk (akinek a hivatalos egyenruhája alól kificcent a bíborpiros alsó) látva szerencsétlenkedésünket kezébe vette az ügyet és úgy döntött elkísér minket, nehogy megint elvesszünk. Szerencsére visszavezett minket és meg is találtuk a többieket. De nem mindenki volt itt, csak a mi kis csapatunk. Persze kiderült ők sem a jó helyen várnak, de az már akkor mindegy volt, mert Stephen megtalált minket és odavezetett a többiekhez. (nem ártana egy chip az itteni önkéntesekbe)

A helyszínen már a cebui önkéntesekkel is találkoztunk. Nagyon helyes, mosolygós csapat volt, örültem hogy megint bővült a csapat. A bevásárló körút után elmentünk egy grill étterembe, ahol egy kicsit vegyültünk az új emberekkel.

10479389_10203334003824058_1906559522683823170_n.jpg

Grillvacsora, ismerkedés, barátkozás:)

Következő nap együtt főztünk és ettünk délután pedig ellátogattunk a projektünk helyszínére. Cebu dombos részén található az árvaház, ahová ellátogattunk. Az árvaház előtt egy gyönyörű parkkal szegélyezett templom áll, amiben akkor éppen egy esküvő folyt (természetesen amennyire tudtunk bekukucskáltunk Vikivel:) ).

20140618_153938.jpg

Az árvaház utcája

 

20140618_154708.jpg

A meseszép park, pálmákkal, virágokkal és tündérrózsás szökőkúttal

20140618_154601.jpg

Az esküvő távolról (nagyon távolról :D)

Összesen 28 lánynak adott helyet ez az épület. Nem feltétlenül csak árvák kerülhettek ide, hanem olyanok, akiknek a szüleik alkalmatlannak bizonyultak a gyermeknevelésre. Sokuk olyan szegény volt, hogy a szemétből evett és elhagyott házakban húzta meg magát. A lányok szigorú rend szerint élnek. Azok, akik éppen a reggeliért felelősek már 5kor kelnek, a többiek 6kor. 7-ig elkészülnek, majd az iskolába mennek, ahonnan délután fél5kor térnek vissza, lepakolnak a vacsorához készülődnek. 6kor fél órás imádkozás van, amit a vacsora követ. Vacsora után tanulás van, majd alvás. Tévét nézni, játszani csak iskola napokon kívül szabad nekik.

3.JPG

Állandóan ez a csupa mosoly az arcukon, hihetetlenek a kislányok:) (és nem ám csak a kép kedvéért!)

Kitörő örömmel és szeretettel fogadtak minket a gyerekek. Nagyon nyitottak és kíváncsiak voltak ránk. Korábban csak Hawaiiról jártak náluk látogatók, de ők inkább különféle felújításokat csináltak az árvaházban. Ilyen sok időt még korábban nem töltöttek velük idegeneket. Persze bizonyos szabályokat nekünk is be kellett tartani. Nem kérdezhettünk a családi hátterükről, nem adhattuk ki a személyes elérhetőségeinket, csak a keresztnevünket, illetve nem látszódhatott rajtunk a részvét. Főztünk nekik, megterítettünk, ettünk velük, majd mi raktunk rendet. Kaptak három nap szabadságot a házimunka alól. Játszottunk velük, a tanulásban segítettünk, beszélgettünk velük. Nagyon igényelték a testi kontaktust, simogatást, ölelést.

10486220_10203775680849587_586377169805250505_n.jpg

Én voltam az ügyeletes hentes, az apróbbnál is apróbbra kellett szelnem a különféle disznó részeket (volt ott bőr, fül, orr, meg miegymás)

Itt is fontos jelentősége volt a neveknek. Állandóan kérdezgették a miénket, ők meg mondták a magukét, illetve, ami számomra érdekes volt, hogy a kedvenc színeinket kérdezték. Iszonyatosan boldoggá tette őket, amikor ugyanaz volt a kedvenc színünk, egyfajta kapocsként élték meg. Volt még egy érdekesség számomra. Az árvaházban volt egy szintén Diana nevezetű lány, aki pont azon a napon született, amikor én.  Az első napon a lányok körbeültek és egy földgömbön megmutattam nekik Magyarországot. Nagyot nevettek, hogy képes voltam ilyen messziről elutazni ide, illetve, hogy olyan kis aprócska a mi országunk. Páruknak képeket is mutattam Budapestről. Teljesen le voltak nyűgözve, hogy ennyire fényes és ragyogó, a régi épületek, a Parlament, a Budai Vár, A Hősök tere. Nem tagadom, hogy nem kicsit voltam büszke arra, hogy egy ilyen mesés városból származom. 

6.JPG

Nem csak kedvesek, de ügyesek is ám! Remekül táncolnak hip-hop-ot, és a legtöbbjüknek gyönyörű énekhangja van!:) (kicsit irigylem is őket ezért :)) )

4.JPG

 

Ideiglenes konyhásnénik akcióban :))

Másnap este az egyik kislánnyal beszélgettem, aki megkért, hogy tanítsam meg neki a magyar abc-t. Nagyon ügyes volt, annak ellenére, hogy egy csomó hang volt, amit ő korábban nem ismert. Ugye nem újdonság, hogy a magyar nyelv bővelkedik buktatókkal a szegény külföldiek számára. De Mary-Jane nagyon gyorsan tanult. Már a számokat betűkkel ki tudta olvasni. Sokáig nem tudtam sajnos tanítani, mert mennünk kellett, de megígérte, hogy gyakorolni fogja és sosem fogja elfelejteni, amit tanítottam neki.

5.JPG

Viki és István az én személyes kis kedvencemmel, a kis Mary-Jane-nel, aki 14 éves korához képest rendkívül éretten gondolkodik! <3

Péntek volt az utolsó nap, amikor meglátogattuk őket. Előtte még két iskolába kellett ellátogatnunk. Gondolom valamiféle formaiságot követtünk, az nem is volt túl izgalmas. Az egyetemnek, ahová ellátogattunk volt egy magánmúzeuma, ahol nem lehetett fotózni. Persze néhány pompás teremtményt sikerült titokban lekapni Viki és Micko (egyik filippínó önkéntes, pont olyan bolond mint én :)) ) segítségével. :)

Figyelem, a következő képsorok csak erős idegzetűeknek! :)

20140620_163242.jpg

20140620_163351.jpg

20140620_163341.jpg

20140620_163301.jpg

20140620_163537.jpg

... a képekhez inkább nem fűznék hozzá semmit, azt hiszem önmagukért beszélnek. Viszont az utolsó előtti képen található gekkóról azt érdemes tudni, hogy itt az icipicitól kezdve az egészen nagyig megtalálhatóak mindenfele. A picik ott vannak a lakásban és nagyon helyesek, ráadásul mindenféle bogarat elkapdosnak, amiért extra szeretetet vívtak ki belőlünk. A nagyobb fajtáktól viszont kicsit félünk, mert éjjelente ugató hangot adnak ki, illetve a helyiek elmesélése alapján, ha ne adj Isten valamiért ránk tapadna, akkor iszonyatosan nehéz leszedni őket és nagyon fájdalmas. (Istvánnak olyat is mondtak, hogy akár a karunkat is le kell vágni, ha odaragad, de ez baromság.. miért vágnánk le a karunkat, ha levághatjuk a gekkót is? Legrosszabb esetre örökre odaragad, max megmarad háziállatnak... vagy ilyenek:) )

10343485_10203128205863822_6231451077990338957_n.jpg

 

Sulilátogatás után egy kis selfie azért belefért :))

Későn értünk az árvaházba, mert dugó volt, a lányok már az udvaron vártak minket. Megvártak minket az imádkozással, utána közösen vacsoráztunk. Evés után közösen játszottunk, de sajnos nem sokáig, mert indulnunk kellett az esti programra. Mindegyikünk elmondta, hogy mennyire örülünk, hogy itt lehettünk, illetve a magunk kis üzenetével, tanácsával búcsúztunk el tőlük. Én csak azt mondtam nekik, hogy mindig legyenek erős nők és büszkék, mert mindegyikük gyönyörű és különleges. Illetve, hogy tanuljanak és legyenek a legjobbak a választott szakmájukban és remélem egyszer még találkoztunk Magyarországon. Utána odaadtuk nekik a karkötőket, amiket közösen vásároltunk emlékbe nekik a többi önkéntessel. Utána jött a búcsúzás, fénykép készítések, sokuk sírt is. Én addig nem sírtam el magam, amíg oda nem jött hozzám Mary-Jane, hogy még egyszer megköszönje nekem, hogy tanítottam őt. Azt mondta sosem felejti el ezt a közös időt, amikor őt tanítottam és örökre emlékezni fog rám és minden nap várni fogja a következő alkalmat, amikor legközelebb meglátogatjuk őket.

8.JPG

9.JPG

10.JPG

Kicsit szomorúan, kicsit fáradtan, de az boldogságban a lányok gyűrűjében :')

Este az egyik karaoke bártulajdonos meghívott magához minket szórakozni. Egy csomó finomsággal és rengeteg sörrel vendégeltek meg bennünket. Természetesen az éneklésé volt a főszerep, a filippínó barátaink csodálatosan énekeltek, ami rólunk már kevésbé mondható el. :D Sokan közülünk most énekeltünk először közönség előtt. Én is kipróbáltam magam, a Yellow Treet próbáltak elénekelni több-kevesebb sikerrel. :D Azt viszont megfogadtam, hogy az év végére legalább egy számot meg fogok tanulni rendesen, mert tényleg szuper dolog ez a karaoke. Sokkal jobb, mint otthon.  Amikor már kellően becsípett a társaság és már ki is énekeltük magunkat elkezdtünk táncolni. Szerintem ezen az estén kovácsolódott össze leginkább a társaság, soha előtte nem voltunk ennyire felszabadultak, mint akkor. A bár után elmentünk egy diszkóba, ahol egy emelvényen táncoltunk. A hely természetesen tele volt ázsiaiakkal, de némi színfoltként pár fehér és fekete ember is fel-feltűnt a parketten.

 

IMG_0629.JPG

IMG_0632.JPG

 

 

2 komment

Címkék: Fülöp-szigetek EVS Önkéntesség Cebu


A bejegyzés trackback címe:

https://philippines.blog.hu/api/trackback/id/tr296438447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

digiteye 2014.08.10. 14:11:51

Volunturizmus. Ebolába nem mentek?

Dessa 2014.08.10. 14:26:16

@digiteye: Nem, a projektünk egész évben a HIV vírus. A gyerekekkel való találkozás és foglalkozás csak egy lehetőség volt, amivel élhettünk mielőtt elkezdődött volna a fő munkánk. :)